Írógörcs 3.

Hát.. itt a folytatása az agyzsibbasztó történetemnek.

Köszönet mindenkinek, aki elolvassa. c:

Mindig attól félek, hogy csalódni fogtok az írásomban.. de azért, csak hogy tudjátok, nagyon igyekszem!˘˘

Kiabál, sikoltozik. 

Sosem láttam még ilyen gyönyörűnek. 

Az angyalkám eltűnt. A lány, aki mindig mosolyog, nevetgél, és segítőkész, már nincs többé. Egy káromkodó, fújtató démonná lett.

Míg ájult volt, a kezeit a feje fölött az ágyam rácsához bilincseltem. A lábait az ágy egy egy széléhez láncoltam, de nem olyan szorosan, hagytam neki el kis mozgásteret. Elvégre, nem lenne fer ha csak kifeszíteném, akár egy szőnyeget.

Sokáig volt eszméletlen. Talán 4-5 órán keresztül. Hoztam egy széket, és az ágy mellé helyeztem. Leültem, és vártam. Látni akartam az arckifejezését, mikor felébred. Néhány óra elteltével megmoccant, és halkan nyöszörgött. Gondolom a fejét ért sérülés miatt. Figyelmem teljesen rá irányítottam. Még csak pislogni se mertem, nehogy lemaradjak egy egy csodálatos arckifejezéséről. Lassan nyitogatta a szemeit, és homályosan körbepillantott. Láttam, hogy összezavarodott. Megmozdította a kezeit, ekkor fedezte fel, hogy meg van bilincselve. Szemei hirtelen elkerekedtek, pupillája összeszűkült, izmai megmerevedtek. Olyan tökéletes láncreakció indult végbe a testén, amilyet még sosem tapasztaltam. Felhúzta a lábait, de megcsörrentek a láncok és nem engedték tovább mozogni. Értetlenül pillantott körbe a szobába, és mikor megpillantott csodálatos félelem ült ki az arcára. Egészen elborzadt, mikor meglátott. Nyilván rögtön eszébe jutott minden, ami pár órával ezelőtt történt. Én elmosolyodtam. Nem tudtam visszatartani az örömöm. Felé nyúltam, mire ő összerezzent. Kisöpörtem az arcából néhány kósza barna tincset, hogy tökéletesen láthassam félelmét.
Mi ez az egész? -Kérdezte halkan, remegő hangon miközben szemeibe könny gyűlt. Nem értettem. Mégis miért sír? Hisz semmit sem tettem még. A könnyeit későbbre kellene tartogatnia.

Olyan boldog vagyok! -Mondtam neki mosolyogva. Eddig nem igazán ismertem a boldogság érzését, de biztos vagyok benne, hogy pont ilyen lehet boldognak lenni. Itt van velem, akire egész életemben vágytam, és azt tehetek vele, amit csak akarok. Jelenleg senki sem létezik számomra, csak ő és én. Ennél többet nem is akarhatnék. 

Mi van?.. Eressz el rögtön, te elmebeteg! -Hirtelen felkapta a vizet. A könnyei már el is párologtak, valószínűleg a szemében izzó tűz miatt. Dühös volt. Igazán dühös. Türelmetlenül kiabált velem, miközben kezeit és lábait vadul rángatta, hátha kiszabadul. Én pedig csak ültem, és néma izgalommal néztem, ahogy az osztály legjobbja, a legtökéletesebb és legokosabb lány a suliban most szégyentelenül lekáromkodja a csillagokat az égről. Te jó ég, ez az angyalka ez igazi tüzes démon! Az izgalma, a dühe, a félelme.. mindent éreztem. Átjárt, méghozzá olyan erővel mintha áramot vezetnének belém. Miután abbahagyta a hisztit, felálltam és az ágyhoz léptem. Újból összerezzent. Hiába mutatja magát erősnek, remeg, akár egy nyúl.

Kezemmel végigsimítottam az arcát. Nedves volt. A könnyei még nem száradtak fel teljesen. Tökéletes, kislányos arcát elcsúfította a kétségbeesés. De számomra így még gyönyörűbb volt, mint valaha. Arcáról lassan a nyakára tértem. Először csak végigsiklott rajta a kezem. A sebhely, ami a nyakán díszelgett lassan kezdett gyógyulni. Nem kellene begyógyulnia.. az egy pecsét, a mi csodálatos, elsöprő kapcsolatunk záloga! Hirtelen megmarkoltam a nyakát. Remegek. Olyan izgatott vagyok, hogy nem tudom meggátolni a remegésem. Nyeltem egyet, majd a torkára szorítottam. Először csak gyengéden, majd egyre erősebben, végül két kézzel. Szemeit összeszorította, fejét görcsösen rángatta jobbra balra. Bilincsei megcsörrentek, jelezve hogy ellenkezni akar, de nem tud. Éreztem, amint a teste megfeszül alattam. Egy elfúlt nyögést hallatott, miközben kezdett kifogyni a levegőből. Ez egy igazán fantasztikus hang volt, egészen megborzongtam tőle.Csak azt ismételte -Ne, ne, kérlek ne! Egészen addig, amíg már beszélni sem engedtem. Teste önkéntelenül rángatózott, a levegő hiány ott is bezavart. Láttam, ahogy az arca színt vált, és láttam hogy a szemei lassan fent akadnak. Az ájulás határáig akartam hajtani. Amint észrevettem, hogy már nem ellenkezik, teste elernyed hirtelen elengedtem.   Fuldokolva szívta magába a levegőt, szinte hallottam, ahogy a tüdeje hálálkodva növekszik a belé áramló kegyelem miatt.

Újból megtettem.

Háromszor, négyszer, ötször. Igen, pontosan ötször vezettem őt az ájulás szélére. Az első kettő után már ellenkezni is elfelejtett, csak hagyta magát, akár egy baba. A levegőhiány újból könnyeket csalt a szemébe, és csak halkan felsírt, mikor elhajoltam tőle és abbahagytam.

De ezzel még nincs vége. 

Kisétáltam a szobából. Egyrészt azért, hogy megkeressem a szikét, ami még anyáé volt. Másrészt pedig azért, hogy reményt adjak az én kis angyalomnak. Ha eltűnök 25-30 percre, talán azt hiszi, nem is vagyok itt, és talán megpróbál kiszabadulni. Az igazán mesés lenne! Így miután megtaláltam a szikét, kulcsot csörgettem és becsaptam egy ajtót, mintha elmentem volna itthonról. 10 percig még ő is csöndben volt, de aztán hallottam, ahogy csörögnek a láncok. Csöndesen odaosontam, és figyeltem, mit tesz. Egészen groteszk módon csavarta ki a testét, hátha ki tudja húzni a kezét a bilincsből. Annyit kapálózott már, hogy a bilincs belevájt a csinos kis csuklójába. Úgy kúszott, csúszott és forgolódott az ágyon akár egy kígyó. Közben halkan nyöszörgött, és nyelte a könnyeit. Eszméletlen látványt nyújtott!
Miután meguntam hogy csak kukkolok mint valami vén perverz, hirtelen belöktem az ajtót és besétáltam. Ő annyira megijedt, hogy felsikoltott.

Hát még mikor meglátta a szikét a kezemben..

Tökéletes elégedettség töltött el, mikor láttam, hogy fél tőlem. Senki sem mozgatta meg úgy a fantáziám, mint ő. Senki mással nem akartam ilyen kapcsolatot, csak vele.
Mert ő az én tündérem, a hercegnőm, az angyalkám!
Egy angyal, aki be fog hódolni nekem, igen!